Bergen, Norvégia 2019

Bergen, Norvégia 2019

A bergeni nyári egyetem tökéletes mind a nyelvi fejlődés, mind az élményszerzés  szempontjából. A kurzus szervezői elsődleges célul tűzték ki a kommunikáció gyakorlását. A tanfolyamon jellemzően negyven különböző nemzetiségű diák vesz részt, akik a norvég nyelv és kultúra iránt érdeklődnek. Az első nap nyelvi szintfelmérővel kezdődik, amely írásbeli és szóbeli feladatokból áll. Ez alapján osztják be a diákokat három csoportba. A legerősebb csoport csak a szóbeli feladatokra fekteti a hangsúlyt, felkészülésként közéleti témájú cikkeket, könyveket, videókat, podcastokat kell olvasni/hallgatni, amelyek az órán folytatott viták kiindulópontját képezik. A többi csoportban hasonlóan zajlik az oktatás, annyi különbséggel, hogy itt a diákok átismételnek egy-egy fontosabb nyelvtani egységet is. A délelőttök nyelvórákból állnak, és délután vannak az előadások. Többnyire meghívott vendégek, vagy a kurzus egyik oktatója tart érdekes előadásokat például a norvég fonetikáról. Délután vannak még a kirándulások és a kulturális programok is. A kirándulásoknak is nagyon fontos szerepük van országismereti szempontból, ezért minden hétvégén van egy-egy nagyobb túra a festőien szép Bergen környéki hegységekben, illetve egy emlékezetes kétnapos kirándulás Myrdal térségében. Az érkezést és távozást illetően a szervezők rugalmasak, egy vagy két nap a kurzus után vagy előtt beleférhet. :)

Hozmann Patrik
harmadéves norvégos hallgató

A fotót készítette: Eline Elmiger